Mostan elmondom, hogy mitől írom ezt a naplót. Mer nem eccerű. Én ritkán írtam akkor még. Elvégeztem a veresegyetemet, mer szülejim már egész fiatalon bezárattak oda. Mit tehet ez ellen egy védettelen gyerök, mint én? Negyedik szemeszteriben kétszer is halasztást kaptam, egy évet mindig. De írni mégsem szerettem.

Azonban egy érdekes tényeset mégis erre az elhatározásra juttatott.

Éspedig.

Mijelőtt forradalmat csináltunk a vájasztófülkékben, beszélgetést folytattam Ővele, Hektorral. Aszt mondta, hogy Sas a preszident, nem szerette sohasem és majd mérges lesz, ha utólag rájön, hogy nem vele számolunk a következő években. Hanem velem. Azt is mondta, hogy majd legyek eccerű, gönnyed és kövezet közvetlen az Gőztársasági Elnöki hivatalhoz, ne sejtsék, hogy nem bizzung bennüg, mert úgy is kitrúgjuk őket. És áttatta nekem az első osztályú kitöltött elnöki jelentkezési lapot, a beszálláshoz. Ő majt a párt szeméjzettel jön ingongnitóban. Nekem fájt a fejem, mert a sorskegyelméből szűk volt elnöknek a kabátja mág szűkebb volt nekem, különösen a szűk motorosdzseki miatt, vagy mi.
 
De nagyon. Úgy, hogy a szorítás sem zavart akkor már szűk nyakingkendő miatt, ami mostanában nem divat. Miután kiszálltam a pártból, csak mentem egyenesen és leadtam a listás hejem valakibe. Valakinek. Ott állt mellettem egy nagyon hosszúfejű, vízszemű szigorú úr a Laci, aki Sas és akkor-mikor meglátta a leadott helyet, mert névre volt a finom kiáltva. Kiállativá. Akkormeg elémállt és fekete hosszú kalapját, olyant mint egy gömbölyű koporsó, mélyen leemelte és mintha köszöntött volna: jelöleti-jelöleti magát gépviselő úr.

De ő nem ezért jött.

- Bocsánat - mondja ő. – Snitt Úr?

- Személyesen - mondom én.

Ettől meghajolt.

- Én Sas Úr vagyok - mondta szigorúan, és én megnyugtattam.

- Jó, jó, az még a kisebb baj. De ha elém áll, akkor az új gépviselők nem tudnak feljönni a keskeny parlamenti lépcsőn.

Mer így volt.

Erre elállt előlem, és én folytattam az utat tovább, ő meg ment mellettem. Jobb oldalról egy nagybajuszú, igen öreg kolléga állt mereven.

Ahhoz odalép, és mutatja nekem:

- Parázsi tábornok, a zelnök jövendő hagyütt, hadügymiszerintje. Minisztere.

Tehát nem tűzoltó. Mondom:

- Agyisten, Parázsi. Hogy van? - mondom egyszerűen, könnyedén és közvetetten, ahogy az uralgodó ogtatott. De ez nagyot nézett nekem.

- Köszönöm, Snitt Úr. Igen kitűnően.

És sok feketeruhás, fényeskalapú komoly ember jött. Biztos a KDNP-s Zsóti.

- Na - mondom én -, ne csináljunk itt csoportosulást, mert jön a főrendőr, a ravasz.

Ebben úgy látszik igazat adtak, mert a sok feketeruhás meg tűzoltókülsejű egyén elindultak. Elöl ment a Sas. Hosszú lábakkal, mint a gólya, és még mindig egész darabos volt. Utána én, és olyan volt a sok feketeruhás komoly egyén, mint egy gyászoló rokonság a temetésen.

Röhögtem az egész viccen, mert mi lehet nekem, velem, bajom? Min. elnök majd mentőtanú lesz, és megesküszik, ha kell, mindenre.

Parázsi tábornok, őfelsége hagyügyminiszerre, mondja:

- Tary Úr nem jöhetett felséged elé, gyengélkedik, már ma véletlenül mekkapta a felmondást.

- Ugyan. Nincs semmi baja annak. Aszt gyerekkorom óta ismerem, öcse bátyja és erős mint a makk és ismer engem, mint a tenyerét. Téves levelet kaphatott.

Hallgattak. Eszek úgy hallgatnak itt feketébe, hogy most még inkább egy temetést juttatnak észbe.

- Készült felséged elé, de gyenge még.

- Ugyan. Csak nem jön el a Saándor palotából ide, hogy nekem, elém legyen.

- No de - mondja ő – gőztársasági elnökséged jelöltje nem tudja, hogy a terv megváltozott, és ő elgyött ide velünk mégiscsak?

Derült csapás volt ez nekem az égből, mint a menykő!

- Mit mesél, tud az olimpia nemszereplésemről is? – gondolom én.

- Tary Úr meghallgatást vár!

Most kéne futni, de körülfog a sok gyászoló kollegalitás, és elől megy a kopasz tűzoltó, mint az elhunyt lekközelebbi hozzámtartozója.

Ez a Tary Úr felismer. Esz biztos. Te jó Isten. Ott volt az olimpiján, vagy nem? És akkor kiüt a botrány, és amíg Hektor kiment, addig talán máris leszavaznak, nem rám.

Szaladnék messze, de húsz rendőr áll ott feszesen, és mind rámnéz. Ilyent csak rossz álomban vagy rossz ébrenlétben láttam eddig. A nagy motorsba mind beülünk.

- Hová megyünk? - kérdezem én, a Snitt.

- A Nagyterembe. Megváltozott az eredeti program. Azonnal indulunk jelölt-elnökségeddel a szavazásra, hogy elfoglalja később a hátsó sörökben trónját. A Kósa beszél össze-vissza, a Szittygyártó mekhülyült, az IMF talán el sem jön.

No most jól néztek ki, nagy hüjeségbe keveredtetek. Eddiggis nagy bajban vagytok. De most (folytatása következik).

Jámbor ember vagyok, talán azért, mert apai ágon a dédapám Lenin-fiú volt, ezért már kora ifjúságomban magamba szívtam a jó erkölcs, igazság törvényeinek tiszteletét. Ezért csak a legritkább esetben szánom rá magamat arra, hogy április negyedikén vagy május elsején politizáljak és politikusaink mintájára sokat lopjak. E napok nagy tiszteletben állnak előttem. Ne csodálják maradi erkölcsi felfogásomat; de tapasztalataim a napnál világosabban igazolták, hogy bizonyos elvek és hagyományok tisztelete nélkül nehéz és göröngyös minden útja az életünknek, míg ha képesek vagyunk eszményeinkért és elveinkért lemondásra, úgy a göröngyös út is simán járható.

Mindezt azért tudom ilyen okosan, művészi egyszerűséggel, de mégis megkapóan leírni, mert magam is forradalmárnak készültem gyermekkoromban.

Hogy mégsem így lett, azt hőn szeretett atyám rábeszélőképessége okozta. Ő mesterember volt, ki autókat javított, és azt kérte tőlem, hogy legyek jogász, orvos, mérnök, mesterember mint az apja, nagyapja és valamennyi őse, beleértve a dédapját is – némi Lenin-fiúki kitérővel. Lefestette előttem a céhélet szépségeit, a mester kiváltságos helyzetét a polgárok között, és megemlítette Horthy Miklóst, aki annak idején dédapám isonzói bátorságára hivatkozva ellenezte, hogy az öreget a szegedi Csillag börtönben agyon verjék. Atyám szelíd rábeszélése azonban hatástalan maradt volna, ha utolsó okfejtései során nem ver műanyag huszárkarddal addig, amíg meghajolva érveinek súlya előtt, beláttam beláttam az igazát. Így mérnök lettem.

De a vágy, hogy hirdetője legyek az igazságnak és a toleranciának, ma is úgy él bennem, mint ifjú gyermekkoromban, amikor az életről még mit sem tudtam, kispajtásaimmal játszadoztam, és hőn szeretett atyámat eltámogattam a mentőállomásra, ha győzött felette a kocsmai söpredék túlereje...

Olvasottságomat anyai ágon szereztem. Az Elátkozott Part című megható történet volt az első könyv, amelyhez hozzájutottam, és az évek során többször is elolvastam. Később a kezembe került a P. Howard Előretolt Helyőrség című munkája és a jövendő utcai kóterben tízszer is átfutottam „ Csülök, a Hattyúlovag” históriáját. Ez a mélyenszántó történet végképpen átformálta a gondolkozásomat, midőn megértettem a mű örök, emberi tanulságát: hiába titkolod múltadat; a nő előbb-utóbb rájön, és te röpülsz, mint egy hattyú.

Mily bölcs és mélyenszántó gondolat.

Realisztikus hajlandóságomnak tudom be, hogy mindig szívesen elmélkedem a Mátyás vagy Egér kocsma magányában barátaimmal, és csak aki már készíttetett e intézményekben kannás borból VBK-t tudja, hogy e művelet mennyire alkalmas az elmélyülésre.

Így lettem örök ellenzéki, aki a megértés, a béke és a szeretet elvét hirdeti. Van néhány parancsolatom, amelyeket minden körülmények között megtartok.

1. Kerüld a nyers utcai politizálást.

2. Kerüld a politikust – már ifjú korában is HÖK

3. Igyekezz szelíd kócsinggal hatni elvbarátaidra.

4. Ne hivatkozz mentő kapcsolatokra, mert mit érsz vele, ha üzlettársaidat is bezárják?

5. Ne tégy hamis esküt, mert az ügyvédeid úgy is kimosnak mindenből.

6. Kerüld a korrupt embert, mert egy Nokiás dobozt fogsz kapni tőle.

7. Ne légy konstruktív, hogy különb és okosabb légy, mint embertársaid és végül választást nyerhess.

8. Vasárnap ne politizálj, ne korrumpálj, ne kommunikálj értelmesen, mert a hat nap mindenre elegendő...

Ennyit magamról, jellememről, múltamról, törvényeimről és érdekes egyéniségemről.